Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Narancsi-gazság

Kedves Imre !

Ma beszéltem az egyik ismerõsömmel, megdöbbentett ismét a narancsigazság.
A tavalyi év folyamán építették az 51-es útszakaszt, Kalocsa-Dunapataj között, munkagépekkel voltak jelen a beruházáson. A kivitelezõ a VEGYÉPSZER, amely köztudottan Orbán közeli cég. Úgy volt,hogy múlt év végéig átutalják a teljes tartozásukat,mert év közben 10 %-nyi összeget utaltak tankolásra. Eljött az év vége, az idei év eleje,közepe, ígérgetésen felül semmi. De tegnap nagy nap volt. Összehívták a vállalkozókat, akiknek még tartoznak.

A magyar-orosz kapcsolatok rendezési kísérlete és a magyar gazdaság utolsó 20 éve

Az Orbán-kabinet elvileg szeretné a rendszerváltás óta elfuserált magyar-orosz kapcsolatokat helyrehozni. Noha egy olyan russzofób párt szájából, mint a FIDESZ, ez meglehetõsen viccesen hangzik, de úgy látszik, kezdik belátni, hogy az imádott „Nyugat”-tól nem kaptak mást csak papír-jogokat (pl. a meleg-házasság, vegyük el a szegényektõl, adjuk oda a gazdagoknak stb-stb.) közben a nép meg nyomorog.

Új orosz nemzeti tanterv: Szeresd a Hazádat

Az orosz iskolakezdés alkalmat adott arra, hogy a tanügyi vezetés reflektáljon Dmitrij Medvegyev elnök azon kérésére, hogy a hazafias oktatás a tanterv része legyen. Máris elõkészületek folynak, hogy a bátorságoktatást bevezessék általános iskolai tantárgyként, a tíz-tizenegy éves korosztály számára. A tárgy elsõsorban katonai ismereteket nyújtana és egyfajta premilitáris képzésnek számít majd, mely épp úgy tartalmazza majd a fegyverek használatának alapismereteit, mint a hazaszeretet és a haza védelmének hagyományával kapcsolatos történelmi adatok elsajátítását.

A NATO nem száll szembe a drogkereskedõkkel, mert fél szembeszállni vele

Nagy-Britanniában kibontakozóban van a botrány a helyi katonaság afganisztáni kábítószer-csempészetben való részvétele körül. A botrány messze túlmutat a brit problémakörön és az atlanti szövetség globális politikája vizsgálatát teszi szükségessé - Pjotr Iszkenderov, a rian.ru szemleírója. A NATO vezetõsége hangoztatja, hogy prioritásának tekinti az afganisztáni akciót és az Oroszországgal folytatott együttmûködést ezen a téren. Azonban Brüsszel finoman, de következetesen „elsüllyeszti" az Afganisztán és Európa számára oly érzékeny probléma megoldására vonatkozó orosz kezdeményezéseket.

A TMRSZ megértette, hogy nincs tovább!

A Miniszterelnök Úr nem jön, a Lázár levél meg eltûnt.

Szám: Kü-379-2 /2010.
dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Sajnálattal értesültünk Titkárságvezetõje, Bali Gabriella asszony útján arról, hogy a legtöbb hivatásos állományú rendõrt tömörítõ szakszervezetünk 5 évente megrendezésre kerülõ, soron következõ - 2010. szeptember 24-25-én Budapesten tartandó - kongresszusunkon egyéb elfoglaltsága miatt nem tud megjelenni.

Szili bíró csak szimplán hülye, vagy súgtak neki?

Kovács Jánost, a Nemzeti Hírháló mûködtetõjét jogerõsen 15 nap elzárásra ítélte a Paksi Városi Bíróság 6.Szpá.314/2010/3. Határozatával dr. Szili Zsolt bíró, a "közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése" miatt kirótt 15.000.- Ft bírság megfizetésének elmulasztása, és be nem hajthatósága miatt.

A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, vagyis jogerõs.

Kovács Jánost saját autójával baleset érte, kocsija totálkáros lett, õ megúszta.
A helyszínelõ rendõr megbírságolta, a "közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése" vagyis a félrenézés és kormányelrántás miatti totálkáros baleset kapcsán. Mivel életben maradt, utólag megkapta errõl az értesítést, de nem tudott intézkedni, aztán elmaradt a fizetéssel, - írta tájékoztatójában.

Hihetetlennek tûnik ez a bírói ítélet, egy 15.000.- forintos közlekedési bírság miatt, mert:

EON a kedvencünk?

Tisztelt Eon.. ma hajnali fél ötkor lefotóztam az Önök fényeit...Egy hete nincs villany. A képeket be tudják majd azonositani ha a nappali fényt is késõbb lefotózom..A saját kollegáiknak viszont már ismerni kéne ezeket a körülményeket. Elvégre 2000 óta több panaszom volt.
Segitség képpen irom. A bánomi uti beruházásnál Bagdi ur készitette a rendszert. A beruházásért felelõs pedig a volt édász vezetõ Monostori ur.
Még annyit hogy Magyar Ákos is sorra megtagadta a tájékoztatást. Ezek után jelzem hogy Petruska Lászlót tartják - ma többen - a beruházás elõkészitéséért felelõsnek. Bár nálunk Eszteromban csak egy zseni lehet.. ez pedig aki mindent el tud intézni - igy talán Önöknél is - telefonon - "odaszól, ahova kell" õ Meggyes Tamás.jelenlegi polgármester.

A megoldásról "képletesen"

NaplóMára ígértem nektek a MEGOLDÁS felvázolását, de közben az NBH-s moszatkák is megoldották, hogy ne tudjak a saját honlapomhoz férni. Ha kérhetem, mindenki mentsen mindent, amíg lehet, mert nem zárható ki, hogy miután már több mocsokságot megpróbáltak, végsõ elkeseredésükben nekimennek a tükörnek, amiben saját maguk hülyeségének lenyomatát látják. Valószínû, hogy a „tükör-személyiség” felvetése és a lakosságcsere ilyen módon történõ megoldása, hamisított de valódi identitások gyártása vonzotta magára a kiemelt figyelmét ennek a hitvány társaságnak, de így jártak. Ami tény, az tény! De nem csak nekem okozott nehézséget a belépés, hanem sokaknak tett keresztbe a szolgáltatón keresztül ez a zsidó társaság. Az, hogy lehallgatnak és egyeseket megfigyelnek, követnek, már kezdjük megszokni, de mint már korábban említettem, a kocka már gömbölyödik és magára az oldalra sincs már ahhoz szükség, hogy a valóban felébredettek tudják, hogy a valódi rendszerváltás akadályozói kik és kiket kell „karóba húzni” demokratikus módon, amint annak az ideje beköszöntött. Érzik a vesztüket, ezért vakaróznak, púposkodnak, de csak egyik hülyeséget a másikkal tudják tetézni és amint a legnagyobb idiótaságot meglépik, mennek is menthetetlenül a leírható veszteség kategóriába. Itt egy valszeg megfigyelés céljából jó késõ éjjel lekattintott gépjármûvük, szokatlan helyen és idõben.

Vádindítvány

Pesti Központi Kerületi Bíróság
részére
1055 Budapest
Markó u. 25.
Budapest, 2010. szeptember 17.
Tárgy: Vádindítvány benyújtása

Tisztelt Bíróság!

Dr. Kovács Tamás legfõbb ügyész úrral és kabinetfõnöke dr. Dávid Tamás
úrral 2010. június 23-a óta folytatott személyes megbeszélések, kérésüknek
megfelelõen elkészített és részükre benyújtott csatolt anyagokban is tételesen
feltárt súlyos bûncselekmények jogon kívüli kezelése, a törvényi kötelezettség
teljesítésének elmaradása miatt, az intézkedések elmaradását is szóvá tett legutóbbi
beszélgetésünk alkalmával dr. Dávid Tamás ügyész úr közlésének megfelelõen a
csatolt vádindítványt nyújtjuk be.

Demonstrálnának a fegyveresek

Itt az ideje, hogy csõrre töltsenek. Kár hogy sok köztük a beszivárgott féreg, de majd csak kihullanak, ha meg lesz rostálva a banda!

Figyelmeztetõ demonstrációt tartanak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók október 2-án a Belügyminisztérium elõtt, ha a szakszervezeteknek nem sikerül megegyezésre jutniuk a kormányzat képviselõivel a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztetõ Fórumának (SZÉF) pénteki ülésén, és változatlan formában kerül a kormány elé az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet.

Aktív bírót vizsgált az In-Kal

De meglepõ? Kit még? Mi ez az In-Kal és mi a többi?

Az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatása szerint az In-Kal Security Kft. egy állami céggel kötött szerzõdése alapján egy aktív bíró tevékenységét is vizsgálta olyan "jeleket" keresve, amelyek alátámaszthatják, hogy a bíró egyes gazdasági ügyekben nem pártatlanul döntött.
Papcsák Ferenc hétfõi budapesti sajtótájékoztatóján az ügy részleteit kifejtve azt mondta: az állami tulajdonú ITDH Hungary 2007 májusában szerzõdést kötött az In-Kallal, és azzal bízta meg, hogy a velük munkaügyi perben álló egyik vezetõjük, B. Zsolt vagyoni viszonyaira utaló adatokat gyûjtsön.

Generalasi idö: 0.34 masodperc
657,553 egyedi latogato